|
Helyzetjelentés a 2. évemről ...
Alvás:
A rituálé maradt a régi : este 7kor fürdés (imádok pancsizni), utána meseolvasás (Bartos Erika összes, de a kedvencem a Peti könyve és a Mondókáskönyv, Kipp-Kopp, Gazdag Erzsi Mesebolt, vagy valamelyik mondókáskönyv), amit eddig megbűvölten hallgattam, mostanában viszont többnyire végigdumálom, mert már tudom kívülről az összes mondókát, sőt a rövidebb verses meséket (Pöfi vonat, Kisvakond és egér karácsonya, Kisvakond utazik) is. Márciusig még felébredtem éjjelente, de már csak egyszer-kétszer, és reggel is csak 6-7ig aludtam, viszont amikor kettesben maradtunk anyuval otthon, megkegyelmeztem neki és hajlandó voltam aludni fél nyolcig is néha.
Amikor először kijöttünk Angliába (áprilisban) kiderült, hogy simán át tudom aludni az éjszakát (és azóta is) sőt reggel 8ig is tudok aludni, ha akarok (ami otthoni idő szerint 9 óra). Nem tudom mi lehet az oka, mert itt csak egy utazóágyam van, de azt valahogy jobban szeretem, mint a rácsos faágyat, és itt van ajtó is, amit anyuék bezárnak és lehet, hogy emiatt sötétebb van és ezért alszok olyan jól, mindenesetre anya nagyon boldog, mert neki sosem ment a reggeli koránkelés. Az esti rituálét mostanában azzal egészítettem ki, hogy mindig hagyok meg egy kis tejet, és azt szétosztom anyu meg apu között (“anya is , apa is”), és csak utána bújunk össze jó szorosan egy kicsit, aztán “jó éjt” és anyu átvisz az ágyamba, sutyorog még nekem kicsit, meg mondja, hogy aludjak jól, álmodjak szépeket és reggel találkozunk, közben megölelget, megpuszilgat és odasutyorogja a fülembe, hogy “szeretlek kismanóm”. És reggel tényleg mindig találkozunk, úgyhogy ettől teljesen megnyugodtam, már nem is kelek sírva sohasem, csak halkan azt mondom, hogy “anya gyeje máááár” és anya már ott is van, egy hatalmas “jó reggelt”-l, belecsimpaszkodok a nyakába és beszívom az illatát, ő meg átvisz a nagyágyba és ott még összebújunk kicsit hármasban a takaró alatt.
Aztán vagy felpattanok apa hátára, vagy “vonatozok” felkiáltással elviharzok, anyuék pedig próbálják összeszedni magukat. Kb 5-10 perc múlva pedig közlöm, hogy “joooghurtot akarok …. kérek szépen” és akkor az anyuék tudják, hogy vége a lustizásnak, menni kell reggelizni. Mostanában próbálkozom még a “gyurmázok én is” –l, de ezzel sajnos nem arattam osztatlan sikert, mert anyuék sajnos ragaszkodnak hozzá, hogy azt csak reggelizés után lehet. … egye fene megiszom gyorsan a joghurtomat és már megyek is gyurmázni….
Evés:
Hát ez még mindig elég hektikus…. Vannak napok, amikor rengeteget eszek és van amikor szinte semmit…. anyu egy ideig küzdött, de most már elfogadta, hogy ez van, én így és ennyit eszek, mert ráaádsul mindig pontosan tudom, hogy mit akarok enni és mit nem és ezt mindig meg is mondom…. lehet velem alkudozni, de nem nagyon…. ha olyat ajánlanak fel, ami jó akkor közlöm, hogy “rendben van” és hajlandó vagyok enni a második joghurt előtt még egy kis virslit vagy kiflit is, de egyébként legszívesebben csak joghurtot innék egész nap. A reggeli mindig megvan, az ebéd változó, de már az is egyre gyakrabban, de még mindig alvás után eszek a legtöbbet (16 óra körül) és a legjóízűbben és akkor vagyok a legkísérletezőbb kedvemben is, akkor vagyok hajlandó kipróbálni új ennivalókat is (reggel pl egyáltalán nem). A repertoár még mindig elég szűkreszabott, anyuék szerint unalmas, de én így szeretem: tészta minden mennyiségben és formában (csiga, színes, állatkás, lepkés – ez a masni, “ráááája” – lasagna megfőzve és feldarabolva), rizs kukoricával és borsóval, húsleves sok borsóval hús nélkül, csöves kukorica, túró rudi, mindenféle magvak és szárított gyümölcsök (dió, sótlan kesudió, mazsola, erdei gyümölcsök, barack, napraforgó, lenmag, szezám) kifli, kenyér, kekszek, “anya süti” - cookie, “nagyi süti” – mézes, müzliszelet illetve golyó, banán, alma, sárgarépa, szőlő, virsli, de ettem már dinnyét, áfonyát, mandarint, szilvát, őszibarackot, szedret, epret, cseresznyét, körtét, karalábét, cukorborsót. De kb. egy éve nem ettem húst egyáltalán semmilyen formában és krumplit sem. Szintén nem ettem még soha: csoki, pudding, fagyi, de ha anyán múlik ezt még egy jó ideig nem is fogok enni.
A legnagyobb fejlődés viszont az előző évhez képest, hogy anya rájött, hogy én társaságban szeretek enni a legjobban és idegen helyen, legyen az bárhol pl. étterem vagy Petiéknél. Peti különösen jó hatással volt az étkezésemre, nagyon sokat köszönhetek neki, ami az új ízek kipróbálását illeti, mert amit ő eszik azt nekem is ki kell próbálni, így ettem életemben először LEVESt is egy étteremben, és azóta rendszeresen megeszem a kis húsleves adagomat, még azt is amit anya főz otthon vagy a mama Ravazdon, és lehet benne mindenféle zöldség, a lényeg hogy legyen benne sok borsó és tészta is. A húst olyan szinten ki tudom szúrni, hogy ha esetleg véletlenül mégis bekerült a számba a zöldségekkel együtt, akkor azt én megérzem, elkülönítem a többi ehető dologtól és szépen kiköpöm csak a husidarabkát. Anya teljesen kész van ettől a mutatványomtól, pedig tök könnyű. Egyébként nem az étvágyammal van baj, mert szeretek enni, ha van fogamra való, csak nem bírok 2 percnél tovább egyhelyben maradni, tehát pl futás közben vagy csak úgy sétálgatva a parkban elég nagy mennyiséget meg tudok enni, de otthon, asztalnál ülve nem megy. Hát ez van… örökmozgó vagyok és kész…
Mozgás:
Szinte napra pontosan 13 hónaposan indultam el és azóta nincs is megállás, ahogy megígértem. Szerencsére ez pont nyárra esett, úgyhogy anyával egész nap a játszótéren “ültünk”, azaz egy kendőbe kapaszkodva, aminek anya volt a másik végén egyfolytában rohangásztam, ahogy bírtam mezítláb mindenen keresztül. Nagyon jó volt mezítlábazni, mert így jól megerősödött a lábam (és nincs lúdtalpam se, bár nem értem hogy lehetne, hiszen nem vagyok liba), nem okoz gondot semmiféle terepviszony, megyek mint a gép mindenen keresztül azóta is. :)
Mindenhova gyalog megyünk, amióta tudok járni, így egy kicsit lassabban haladunk, és nem is tudunk nagy távolságokat bevállalni, viszont mivel alaposan begyakoroltam, biztonságosan tudok járni (nem is nagyon ért nagyobb baleset az elmúlt évben, mert nagyon ügyesen tudok esni, nem fejjel érkezem előre), na meg megtudok nézni meg tapogatni mindent, ami felkelti az érdeklődésemet, tudok pocsolyázni, kavicsokat meg faágakat dobálni bele, füvet tépkedni és gombócokat gyúrni belőle, galambokat meg varjakat kergetni (a varjú sokkal jobb, mert tovább hajlandó ugrálni, és nem repül el olyan gyorsan mint a galamb). Imádok mászni bárhol és bármire képes vagyok, először kezdtem a lépcsőkkel, létrával, székekkel, kanapéval, mostmár bármilyen mászókára is fel tudom varázsolni magamat, a lépcsőn kapaszkodás nélkül mászok fel, sőt ha fogják a kezemet akkor nem egymás mellé teszem a lábamat, hanem egymás után lépegetek felfele is és lefele is. Nagyon szeretek focizni, a labdával bármit játszani pl. gurítani egymásnak ülve, pattogtatni, rúgni kapura vagy csak úgy ide - oda, felfele dobálgatni és elkapni, de már az is sikerült, hogy anya dobta nekem és elkaptam elég messziről, a lufit is nagyon szeretem dobálgatni anyuéknak.
És nagyon szeretem a buborékokat kergetni, elkapni és szétdurrantani, meg pörögni forogni bármilyen módon, erre szerencsére a tipegő órákon számtalan lehetőségem adódott és ennek köszönhetően nagyon jó az egyensúlyérzékem. Az év elején még nagyon nem ment az ugrálás, még csak az egyik lábamat tudtam elemelgetni és rugózgattam, de áprilisban itt Angliában találkoztam egy nagyon szuper kis játszótéri játékkal, ami olyan mint az ugrálópad és azon megtanultam ugrálni két lábbal. Aztán ugrálóvárban is gyakoroltam, ott végig tudtam futni, úgy hogy nem estem el faltól falig, aztán itthon is gyakorolom a sarokülőkén és a matracon ami ebben az új angliai lakásban le van téve a földre és szabadon garázdálkodhatok rajta. Mostmár elég nagy távolságokat tudok megtenni gyalog, kivéve ha velünk van apu is, mert akkor valami különös oknál fogva sokkal hamarabb elfáradok, és kisírom magamnak, hogy vegyen fel, mert imádok a nyakában utazni és közben a fejét paskolgatni, mert rájöttem, hogy ő nem nagyon tud nemet mondani nekem. Anyu nyakán is nagyon szeretek utazni meg a karjaiban is, de sajnos ő mostanában nagyon nem meggyőzhető ezirányban, mert már nehéz vagyok és nem bír el, meg hát nevelgetni is próbál engem és abban igaza van, hogy amikor kettesben voltunk otthon és neki kellett cipelnie a táskát is, meg a motort is akkor elég nehéz lett volna még engem is a karjaiba vennie. Sajnos elég nehezen, de be kellett lássam, hogy már elég nagy vagyok ahhoz, hogy a saját lábamon tegyem meg az utat hazáig. És hát igen, aki ennyi mindenre ilyen könnyedén fel tud mászni mint én, és ennyit bír szaladni, ha úgy van kedve, sőt már a nagy WC-be is tud pisilni, az elég nagy ahhoz, hogy a saját lábán menjen mindenhova.
Kreativitás:
Bármilyen kirakóst (egyszerű, történet elmesélős stb) ki tudok rakni, lényeg, hogy fából legyen. Szeretem a formabedobós és helyére illesztgetős játékokat is, és mostanában kezdem felfedezni magamnak azt amikor kis gömböcskéket, golyókat kell ide oda tologatni össze - vissza és le – föl. Ez állítólag az írás- és rajzkészséget is fejleszti, nem tudom, de tök jó ahogy innen oda át tudom tologatni őket.
Kb 1 – 1,5 éves korom óta legózok, először alig bírtam őket összeilleszteni de nagyon izgatott a dolog, aztán annyit gyakoroltam, hogy már hatalmas tornyokat, egész városokat, meg mindeféle extrém építményeket hoztam össze (pl a kedvencem, amikor egy kisebb torony tetején áll a fa és azon ül egy zsiráf vagy elefánt és azon ül egy bácsi). Később jöttek az egyéb konstrukciós, egymásba illeszthetős játékok, meg persze a fából készült építkezős játékok (már 6-8 kockát is egymásra tudok tenni anélkül hogy leborulna) és a fagyöngyfűzés, azzal is el tudtam piszmogni elég sokáig. Rengeteg állatot ismerek fel képről és tudom a nevüket is (kb 80-100), de van egy csomó, amit élőben is láttam, így teljes biztonsággal meg tudok különböztetni egy cápát meg egy delfint, egy szarkát meg egy varjút vagy galambot, verebet, tudom mi a különbség a hal meg a ráááája között, simogattam birkát, lovat, csacsit, kecskét stb.
Mostanában a könyvolvasás, a gyurmázás (nagyon szuper kígyókat tudok gyártani ipari méretekben, meg hattyúkat és kosokat egy -egy forma segítségével) és a rajzolgatás (hatalmas szenvedéllyel tudok köröket és kacskaringókat gyártani)köt le igazán, meg a vonatozás.
Imádom a zenét, legyen az jazz (Katie Melua), népdal (kedvencem: Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő), megzenésített vers (Gryllus összes), pörgős ritmusú latin zene, alternatív (Bonanza Banzai), vagy rock (Edda). Elkezdtem dudolászgatni is, főleg mióta anya talált egy honlapot, ahonnan mindenféle népdalnak letölthető a szövege és a dallama egy zongorán leütögetve nagyon tiszta, egyszerűen mindenféle éneklés nélkül, így tudjuk hallgatni csak a ritmusát, illetve anya néha ráénekeli a szöveget is. A Gryllus dalok közül a Tigris címűt tudom énekelgetni és szoktam is elég gyakran, meg az Elvitte a rókát, és az új kedvencem Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők c. (Bodzavirág, bodzavirág....) megzenésített verse.
Kezdem felismerni a színeket, legalábbis anyuék ezzel álltatják magukat, nekem egy ideig minden fekete volt, mostanában meg minden kék, sajnálom ezt tudtam csak megjegyezni és elég sokszor el is találom, mert szerencsére elég sokminden fekete vagy kék. Néha eltaláltam már a pirosat, zöldet, narancsot, lilát és a sárgát.
De pl. azt tudom, hogy ha piros a lámpa akkor meg kell állni és az autók mehetnek mi nem, ha pedig zöld a “bácsi” akkor átmehetünk a zebrán, és az autók állnak addig. De ez könnyű, mert ha zöld, akkor általában sípol is. Itt Angliában az egy külön mulatság, hogy minden lámpánál van egy gomb és azt meg kell nyomni és persze mindig én nyomhatom meg. Ja és olyan ügyes vagyok, hogy mindig megállok a járda szélén még akkor is ha nagyon futottam előtte és anyu kicsit lemaradt, mert tudom, hogy meg kell állni és meg kell várni anyut vagy aput, hogy odaérjenek, megfogják a kezem, körbenézzünk és utána mehetünk csak át az úton. Nem tudom minek ez a nagy faxni, de mióta anya vagy kétszer majdnem szívinfarktust kapott tőlem, mert nem álltam meg a motorral, és nagyon nagyon kiabált, aztán meg szomorú volt és elmondta nem tudom hányszor hogy nagyon szépen kér, hogy ne csináljak ilyet többet, mert nem akar elveszíteni engem. Hát én sem akarom elveszíteni őt, úgyhogy azóta inkább megállok, mert ilyenkor annyira, de annyira büszke rám és mosolyog meg minden.
Személyiség:
Van saját akaratom és véleményem a világról. Már így születtem, és szerencsére ezt anyuék tudták is. Kicsi korom óta nagyon önálló vagyok, és ezt anyuék mindig tiszteletben is tartották, úgyhogy ennek köszönhetően az önbizalmammal nincs gond, meg a kezdeményezőkészségemmel sem, mert mindig kipróbálhattam mindent, amit csak akartam. Tudok egyedül inni rendes pohárból és üvegből is (csőrös poharam nem is volt), segítek az öltözésnél, a pelenkacserélőre egyedül mászok fel, előtte felkapcsolom a villanyt, utána meg lekapcsolom, reggelente miután megittam a joghurtomat, kérés nélkül kidobom a kukába, és igazából azt szeretem a legjobban megenni, amit a kezembe tudok venni (“kezembe kezembe” pl banán, müzliszelet, kifli stb.) vagy saját magam szedtem le pl. szedret a bokorról.
Nagy változás, hogy mostanában elkezdett érdekelni a nagy WC-be való pisilés is, és gyakorlatilag július óta minden este fürdés alatt jelzem hogy “pisi lesz” és apa átültet a nagy WC-re és oda pisilek, akár többször is egy fürdés alatt. Szeretek fogat mosni is, igaz csak azóta igazán, mióta kiderült, hogy utána lehet vizet köpködni a kádba, hát az nagyon tetszik, ezért még azt is hajlandó voltam megengedni, hogy rendes fogkrémet tegyenek a fogkefére, és már egyre ügyesebben dörzsölgetem vele a fogaimat, meg húzogatom ide oda, ahogy anyuéktól látom. Nagyon szeretek kanállal vagy villával enni és mostanában már olyan ügyesen eszek, hogy az ennivaló nagyrésze, a számban landol és nem a földön mint régebben. Szeretek anyának segíteni a sütisütésben, majdnem olyan mint a gyurmázás, keverhetek – kavarhatok, aztán mikor kész van sokkal jobban esik enni belőle.
Rugalmas vagyok és gyorsan, könnyedén alkalmazkodok a változó körülményekhez, amik mostanában változnak is rendesen, és anyuék nem győznek csodálkozni, hogy én milyen hamar és zökkenőmentesen álltam át és találtam magam fel az angliai szituációban, de nem tudom miért csodálkoznak, hiszen egyrészt ők is elég rugalmasak és mobilisak, már anya pocakjában is mentünk mindenfelé állandóan (kirándultunk sokat és nagyon szerettem, mert olyankor nagyokat ringatóztam) és társaságban voltunk sokat.... meg hát nekem ott jó igazán most, ahol ők vannak és ahol ők jól érzik magukat, mert akkor én is jól érzem magamat. Ugyanakkor tény, hogy jobban szeretem, ha hagynak időt arra, hogy felkészülhessek a változásra, ha van lehetőségem választani pl. a legjobb hisztimegelőző módszerük anyuéknak az, hogy bevezették az "utolsó" fogalmát. Mindenből van egy utolsó (meséből, kavicsdobálásból, gyurmázásból, csúszdázásból stb.), és erről szólnak időben, hogy legyen időm felkészülni és belenyugodni abba, hogy mindjárt vége.
Hisztizni is szoktam…nanáááá hogy, sőt sokkal intenzívebben mint régen, viszont hamarabb abba is hagyom, mert sokkal hamarabb el tudom magyarázni anyuéknak, hogy valójában mit is akarok és min húztam fel magam, meg én is hamarabb megértem, hogy végülis anyuék mit is akarnak. És az a fura, hogy sokszor kiderül, hogy ugyanazt akarjuk, vagy fel tudnak kínálni egy olyan alternatívát, ami sokkal izgalmasabb, mint amit én erdetileg akartam. Persze van amikor nem sikerül közös nevezőre jutni, ilyenkor sírok torkomszakadtából, hátha megsajnálnak, de vannak dolgok, amiben nem engednek, így kénytelen vagyok előbb utóbb belátni, hogy van néhány szabály, amit be kell tartanom (hálistennek nem sok van, de azt minden körülmény között be kell tartani). Anyuéknak mostanában az a módszere, hogy ha látják rajtam, hogy nagyon felhúztam magam, akkor hagyják, hogy pár percig tomboljak, kiadjam a dühöm nagyrészét, és csak utána mondják el megint, hogy azt amit szeretnék, miért NEM lehet most, de csak egyszer mondják, hogy nem, mert már rájöttek, hogy ha többször ismételgetik, csak annál dühösebb leszek. Úgyhogy inkább arra próbálnak rávenni, hogy fogalmazzam meg, hogy mit is akarok pontosan, mert ettől általában csökkeni szokott a dühöm, utána ezt visszaismétlik, hogy lássam, hogy megértették, de sajnos van amikor rögtön közlik is, hogy bár értik, hogy mit szeretnék, ezért meg ezért ezt most nem lehet, helyette ezt meg ezt lehet csinálni, és én dönthetek, hogy melyket választom a felkínált lehetőségek közül és az esetek 85%-ban szoktam is választani közüle és közlöm velük, hogy “rendben van”, hogy lássák kompromisszumkész vagyok. Szóval lehet velem tárgyalni, ha nem vagyok nagyon fáradt.
Meg vannak nehéz helyzetek, amiket együtt kell megoldjunk anyuval és olyankor egy egy kisebb sírás után, amikor anyu leguggol hozzám és megkér szépen, hogy segítsek neki ezt a szitut túlélni, akkor utána nagyon ügyesen, okosan és együttműködően csinálok mindent amit kell. Pl. amikor apa nem tudott értünk jönni kocsival, így haza kellett mennünk busszal a nagy játéktombolás után hullafáradtan. De annak ellenére, hogy már rég aludnom kellett volna (15 órára értünk haza és én általában fél egykor már alszok) nem sírtam, amíg anyu megkereste nagy nehezen, hogy melyik busz visz minket haza, mert jó messze voltunk, bent a városban, amikor megtaláltuk végig szépen ültem és ettem a buszon (imádok buszozni) és utána még gyalogoltam is hazáig a saját lábamon. Aztán pedig lefeküdtem és elaludtam minden probléma nélkül. Anyu nagyon büszke volt rám :)
Nyitott vagyok és barátságos mindenkivel, az idegenekkel is (Angliában kicsit csökkent a barátkozós kedvem, mert itt senki nem érti, hogy mit mondok és én se hogy ők mit, de azért itt is vannak szimpatikus emberek, és ha látok ilyet, akár az utcán is képes vagyok dumálgatni nekik, mert mindig abban reménykedek, hogy hátha megértik) sokat és szívesen mosolygok sőt huncut vagyok, imádok játékot kezdeményezni, kedvencem a bújócskázás és kergetőzés anyuékkal – van amikor kígyósat játszunk, nálam van egy bot vagy öv az a kígyó és anyának szaladnia kell előle, vagy mondom anyának, hogy mot ő a “cica” én meg a “kisegér”, apa meg a “kutyus” és kergetjük egymást, de volt már olyan is hogy a kisegér kergette a cicát. A végén meg odabújok anyához és közlöm vele, “szeretlek cica”. Vagy elnevezem őket mindenféle állatnak pl “apateknős”, “anyateknős” és én a “piciteknős” és együtt úszunk a tengerben, ha pedig elfáradok akkor felmászok valamelyikük hátára, de voltunk már denevércsalád meg madárcsalád ilyenkor együtt repülünk fent a felhők között, vagy pacicsalád olyankor meg együtt vágtatunk és nyihaházunk, vagy kacsacsalád olyankor meg együtt hápogunk. Szóval benne vannak minden hülyéskedésben. De azt is szeretem, amikor én meg anya elbújunk valahova a lakásban, apa meg megkeres minket, imádok picit megijedni, és utána nagyot kacagni együtt anyával és apával. Anyuék szerint jó a humorérzékem, de az már egész kiskoromban is megmutatkozott, hogy van nekem olyan.
Nagyon szeretek odabújni anyához és apához, átölelni a nyakukat vagy a fejemet a vállukra hajtani és azt mondani nekik "szeretlek", puszit is gyakran adok nekik, amikor eszembe jut mindig oda szaladok és átölelem a lábukat és akkor ők lehajolnak és szorosan átölelnek engem én meg nyomok egy nagy puszit anyának a szájára vagy az arcára, apának meg az orrára, mert ő csak ott nem szúr :) Tele vagyok érzelemmel, sokszor annyira, hogy csak úgy hullámzik az arcom ... felismerem és nagyon át tudom érezni mások érzelmeit pl ha sír egy kisbaba vagy egy mesehős akkor nekem is elkezd lefele kunkorodni a számszéle. Felismerem ha valaki vidám, szomorú vagy mérges Rengeteg arcom van, ezért könnyű rólam jó képet csinálni, mert gyakorlatilag minden képen másképp nézek ki.
Könnyen felhúzom magam pl. ha nem sikerül valami, de aztán hamar meg is nyugszom és megpróbálom újra és újra amíg sikerül és akkor nagyon büszke tudok lenni magamra ("sikerült", "nagyon ügyes vagyok"). Ha megütöm magam vagy leesek nagyon keservesen tudok sírni, de hamar megvigasztalódok, ha anya megölel és ad rá "gyógyító puszit". Magabiztos vagyok, de óvatos, nem megyek bele mindenbe ész nélkül, pl. imádok felmászni bármire, de csak olyan dologra mászok, amiről aztán le is tudok jönni egyedül.
Elég nagy ellenségem volt viszont, a hajvágás és a hajmosás. Mindkét eseményt teljes erőből végigordítottam, miközben anyuéknak a dobhártyájuk és a szívük szakadt meg. Ennek folyományaként elég ritkán tették ki magukat és engem is ennek a traumának. De aztán hála a Bartos Erika féle mesekönyvnek amiben van egy mese arról hogy Peti elmegy az apukájával egy igazi fodrászhoz és hagyja hogy ott ollóval levágják a haját, mert amit Peti tud vagy szeret csinálni azt én is, ezért szeretem annyira a joghurtot is, elméletben a szilvás gombócot (bár anya hiába csinált nem kóstoltam meg végül), azóta eszek diót, kezdenek érdekelni egyre jobban a markolók, vonatok, dömperek és a foci - szóval részben ennek részben pedig apa türelmének és furfangos kitartásának köszönhetően, ma már nem üvöltöm végig úgy, mint a legelső alkalommal, amikor Vera néni vágta le nekem, majdnem az összes hajamat a saját kádjukban hajvágógéppel, én meg úgy sírtam, hogy félúton majdnem abbahagyták. Csak úgy bírtam ki, hogy anya végig bent volt velem a kádban, ölelt és mosta le az arcomról a hajat, de aztán amikor vége lett és megláttam milyen jó lett az új frizum nagyon tetszett.
Csak félévente kell orvoshoz mennünk, akkor is csak azért mert kötelező, mert amúgy gyakorlatilag a két veseműtéten kívül nem volt semmi bajom (és úgy néz ki, hogy lassan a vesemedence tágulatot is kinövöm végleg), még megfázva is csak egyszer voltam komolyabban (márciusban), akkor elment a hangom is és hánytam is párszor annyira köhögtem, de végül az is lement kb 3-4 nap alatt ás azóta semmi.
Kedvenceim:
Az év folyamán volt olyan időszak, amikor mindennap néztem mesefilmet (Vuk, Kisvakond) és nagyon szerettem, de anya nagyon haragudott saját magára, amiért rászoktatott, ezért ahogy lehetősége volt rá, rögtön le is szoktatott róla. Amióta Angliában vagyunk egyáltalán nem nézünk TV-t (ők sem) és a számítógépen való animációk nézegetése is minimalizálódott (pedig azt is nagyon imádtam www. egyszervolt.hu az összes dalt és animációt ismertem). Helyette viszont, lett valami sokkal jobb, rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb, ha csak a fülemmel hallgatom a zenét és a verseket, meséket. Mostanában nem telik el úgy nap, hogy ne hallgatnánk együtt valami jó kis zenét vagy megzenésített verset és persze anyáék továbbra is mindennap olvasnak nekem mesét a délutáni és esti alvás előtt is, meg napközben is, ha szeretném.
· Mazsola és Tádé Für Anikó előadásában,
· Gryllus Vilmos minden lemeze (Csigahéjról a Tavaszi felhők (Nemes Nagy Ágnes) már próbálod dudolászgatni is, Hajó (Kiss Anna), Levelibéka (Majtényi Erik), a Régből Pottyant mesékből a Pöttyös labda, A titkos vendég és a Csigacsalád, Dalok I.-ről a Vigye el a róka, Süt a nap süt a pék, Hegedül a kisegér, a Dalok II.-ről a Borz, Hangyák, A teknősbéka, Kárókatona, a Maszkabálról pedig a Tigris),
· Rudolf Péternek van egy nagyon jó kis megzenésített versekkel teli Cdje, Mesés versek és dalok címmel, arról a Török és a tehenek, Iciripiciri, Bőrönd Ödön, Este jó, este jó, Szil szál szalmaszál,
· Kaláka Bőrönd Ödön c albumáról az Emberek, hej emberek, Pingvintánc, Pinty és ponty.
· Vuk
· Kisvakond minden mennyiségben (könyv, mesefilm)
· Barak László: Bevásárlás
· Rónay György: Ürge mese
· Fecske Csaba: A nagymamánál
· Zelk Zoltán: A kis kertész
· Móra Ferenc: Aranyalma aranyágon
Összefoglalás
Nagyon izgalmas volt ez az év, rengeteg minden történt onnan, hogy megtanultam járni a saját két lábamon a Marcalvárosi játszótéren, egészen odáig , hogy elrepültem repülővel Angliába. Utaztam kisvonaton, nagyvonaton, biciklin, repülőn, láttam a saját szememmel, a tengert, mókust, cicát, halacskákat, ráját, cápát, krokodilt, fókát, vidrát, szarvast, zsiráfot, sőt simogattam is birkát, nyuszit, pacit, csacsit, tyúkot. Megtanultam beszélni és gyakorolgatom is nap mint nap. Megtanultam egy csomó mondókát kívülről, sőt el is tudom mutogatni őket. Találkoztam a Mikulással.
Szeretek dudolászni, táncolni, motorozni, rohangálni, tengerből vizet hordani vödörrel, minél kisebb helyekre (dobozokba, hirdetőtábla közé, villanyoszlopok mögé) bebújni, mászni bármire bárhol, homokozni, buborékokat fújni és elkapni, festegetni, ugrálni, csúszdázni, törölgetni, sepregetni, virágot szedni anyának, galambot, varjúbácsit kergetni, odabújni anyához és apához, lépcsőt mászni, gyurmázni, mindenféle guruló dolgot tolni - húzni, mosolyogni, nagyokat nevetni, WC-t lehúzni, vizet köpködni, gurgulázni, pocsolyázni, kavicsokat bedobálni vízbe, labdát kergetni, bújocskázni és kergetőzni, vonatozni, vonatozni, vonatozni, rajzolni, zenét és mesejátékokat hallgatni, és megtanulni és olvasni, olvasni, olvasni ....
Alvás:
A rituálé maradt a régi : este 7kor fürdés (imádok pancsizni), utána meseolvasás (Bartos Erika összes, de a kedvencem a Peti könyve és a Mondókáskönyv, Kipp-Kopp, Gazdag Erzsi Mesebolt, vagy valamelyik mondókáskönyv), amit eddig megbűvölten hallgattam, mostanában viszont többnyire végigdumálom, mert már tudom kívülről az összes mondókát, sőt a rövidebb verses meséket (Pöfi vonat, Kisvakond és egér karácsonya, Kisvakond utazik) is. Márciusig még felébredtem éjjelente, de már csak egyszer-kétszer, és reggel is csak 6-7ig aludtam, viszont amikor kettesben maradtunk anyuval otthon, megkegyelmeztem neki és hajlandó voltam aludni fél nyolcig is néha.
Amikor először kijöttünk Angliába (áprilisban) kiderült, hogy simán át tudom aludni az éjszakát (és azóta is) sőt reggel 8ig is tudok aludni, ha akarok (ami otthoni idő szerint 9 óra). Nem tudom mi lehet az oka, mert itt csak egy utazóágyam van, de azt valahogy jobban szeretem, mint a rácsos faágyat, és itt van ajtó is, amit anyuék bezárnak és lehet, hogy emiatt sötétebb van és ezért alszok olyan jól, mindenesetre anya nagyon boldog, mert neki sosem ment a reggeli koránkelés. Az esti rituálét mostanában azzal egészítettem ki, hogy mindig hagyok meg egy kis tejet, és azt szétosztom anyu meg apu között (“anya is , apa is”), és csak utána bújunk össze jó szorosan egy kicsit, aztán “jó éjt” és anyu átvisz az ágyamba, sutyorog még nekem kicsit, meg mondja, hogy aludjak jól, álmodjak szépeket és reggel találkozunk, közben megölelget, megpuszilgat és odasutyorogja a fülembe, hogy “szeretlek kismanóm”. És reggel tényleg mindig találkozunk, úgyhogy ettől teljesen megnyugodtam, már nem is kelek sírva sohasem, csak halkan azt mondom, hogy “anya gyeje máááár” és anya már ott is van, egy hatalmas “jó reggelt”-l, belecsimpaszkodok a nyakába és beszívom az illatát, ő meg átvisz a nagyágyba és ott még összebújunk kicsit hármasban a takaró alatt.
Aztán vagy felpattanok apa hátára, vagy “vonatozok” felkiáltással elviharzok, anyuék pedig próbálják összeszedni magukat. Kb 5-10 perc múlva pedig közlöm, hogy “joooghurtot akarok …. kérek szépen” és akkor az anyuék tudják, hogy vége a lustizásnak, menni kell reggelizni. Mostanában próbálkozom még a “gyurmázok én is” –l, de ezzel sajnos nem arattam osztatlan sikert, mert anyuék sajnos ragaszkodnak hozzá, hogy azt csak reggelizés után lehet. … egye fene megiszom gyorsan a joghurtomat és már megyek is gyurmázni….
Evés:
Hát ez még mindig elég hektikus…. Vannak napok, amikor rengeteget eszek és van amikor szinte semmit…. anyu egy ideig küzdött, de most már elfogadta, hogy ez van, én így és ennyit eszek, mert ráaádsul mindig pontosan tudom, hogy mit akarok enni és mit nem és ezt mindig meg is mondom…. lehet velem alkudozni, de nem nagyon…. ha olyat ajánlanak fel, ami jó akkor közlöm, hogy “rendben van” és hajlandó vagyok enni a második joghurt előtt még egy kis virslit vagy kiflit is, de egyébként legszívesebben csak joghurtot innék egész nap. A reggeli mindig megvan, az ebéd változó, de már az is egyre gyakrabban, de még mindig alvás után eszek a legtöbbet (16 óra körül) és a legjóízűbben és akkor vagyok a legkísérletezőbb kedvemben is, akkor vagyok hajlandó kipróbálni új ennivalókat is (reggel pl egyáltalán nem). A repertoár még mindig elég szűkreszabott, anyuék szerint unalmas, de én így szeretem: tészta minden mennyiségben és formában (csiga, színes, állatkás, lepkés – ez a masni, “ráááája” – lasagna megfőzve és feldarabolva), rizs kukoricával és borsóval, húsleves sok borsóval hús nélkül, csöves kukorica, túró rudi, mindenféle magvak és szárított gyümölcsök (dió, sótlan kesudió, mazsola, erdei gyümölcsök, barack, napraforgó, lenmag, szezám) kifli, kenyér, kekszek, “anya süti” - cookie, “nagyi süti” – mézes, müzliszelet illetve golyó, banán, alma, sárgarépa, szőlő, virsli, de ettem már dinnyét, áfonyát, mandarint, szilvát, őszibarackot, szedret, epret, cseresznyét, körtét, karalábét, cukorborsót. De kb. egy éve nem ettem húst egyáltalán semmilyen formában és krumplit sem. Szintén nem ettem még soha: csoki, pudding, fagyi, de ha anyán múlik ezt még egy jó ideig nem is fogok enni.
A legnagyobb fejlődés viszont az előző évhez képest, hogy anya rájött, hogy én társaságban szeretek enni a legjobban és idegen helyen, legyen az bárhol pl. étterem vagy Petiéknél. Peti különösen jó hatással volt az étkezésemre, nagyon sokat köszönhetek neki, ami az új ízek kipróbálását illeti, mert amit ő eszik azt nekem is ki kell próbálni, így ettem életemben először LEVESt is egy étteremben, és azóta rendszeresen megeszem a kis húsleves adagomat, még azt is amit anya főz otthon vagy a mama Ravazdon, és lehet benne mindenféle zöldség, a lényeg hogy legyen benne sok borsó és tészta is. A húst olyan szinten ki tudom szúrni, hogy ha esetleg véletlenül mégis bekerült a számba a zöldségekkel együtt, akkor azt én megérzem, elkülönítem a többi ehető dologtól és szépen kiköpöm csak a husidarabkát. Anya teljesen kész van ettől a mutatványomtól, pedig tök könnyű. Egyébként nem az étvágyammal van baj, mert szeretek enni, ha van fogamra való, csak nem bírok 2 percnél tovább egyhelyben maradni, tehát pl futás közben vagy csak úgy sétálgatva a parkban elég nagy mennyiséget meg tudok enni, de otthon, asztalnál ülve nem megy. Hát ez van… örökmozgó vagyok és kész…
Mozgás:
Szinte napra pontosan 13 hónaposan indultam el és azóta nincs is megállás, ahogy megígértem. Szerencsére ez pont nyárra esett, úgyhogy anyával egész nap a játszótéren “ültünk”, azaz egy kendőbe kapaszkodva, aminek anya volt a másik végén egyfolytában rohangásztam, ahogy bírtam mezítláb mindenen keresztül. Nagyon jó volt mezítlábazni, mert így jól megerősödött a lábam (és nincs lúdtalpam se, bár nem értem hogy lehetne, hiszen nem vagyok liba), nem okoz gondot semmiféle terepviszony, megyek mint a gép mindenen keresztül azóta is. :)
Mindenhova gyalog megyünk, amióta tudok járni, így egy kicsit lassabban haladunk, és nem is tudunk nagy távolságokat bevállalni, viszont mivel alaposan begyakoroltam, biztonságosan tudok járni (nem is nagyon ért nagyobb baleset az elmúlt évben, mert nagyon ügyesen tudok esni, nem fejjel érkezem előre), na meg megtudok nézni meg tapogatni mindent, ami felkelti az érdeklődésemet, tudok pocsolyázni, kavicsokat meg faágakat dobálni bele, füvet tépkedni és gombócokat gyúrni belőle, galambokat meg varjakat kergetni (a varjú sokkal jobb, mert tovább hajlandó ugrálni, és nem repül el olyan gyorsan mint a galamb). Imádok mászni bárhol és bármire képes vagyok, először kezdtem a lépcsőkkel, létrával, székekkel, kanapéval, mostmár bármilyen mászókára is fel tudom varázsolni magamat, a lépcsőn kapaszkodás nélkül mászok fel, sőt ha fogják a kezemet akkor nem egymás mellé teszem a lábamat, hanem egymás után lépegetek felfele is és lefele is. Nagyon szeretek focizni, a labdával bármit játszani pl. gurítani egymásnak ülve, pattogtatni, rúgni kapura vagy csak úgy ide - oda, felfele dobálgatni és elkapni, de már az is sikerült, hogy anya dobta nekem és elkaptam elég messziről, a lufit is nagyon szeretem dobálgatni anyuéknak.
És nagyon szeretem a buborékokat kergetni, elkapni és szétdurrantani, meg pörögni forogni bármilyen módon, erre szerencsére a tipegő órákon számtalan lehetőségem adódott és ennek köszönhetően nagyon jó az egyensúlyérzékem. Az év elején még nagyon nem ment az ugrálás, még csak az egyik lábamat tudtam elemelgetni és rugózgattam, de áprilisban itt Angliában találkoztam egy nagyon szuper kis játszótéri játékkal, ami olyan mint az ugrálópad és azon megtanultam ugrálni két lábbal. Aztán ugrálóvárban is gyakoroltam, ott végig tudtam futni, úgy hogy nem estem el faltól falig, aztán itthon is gyakorolom a sarokülőkén és a matracon ami ebben az új angliai lakásban le van téve a földre és szabadon garázdálkodhatok rajta. Mostmár elég nagy távolságokat tudok megtenni gyalog, kivéve ha velünk van apu is, mert akkor valami különös oknál fogva sokkal hamarabb elfáradok, és kisírom magamnak, hogy vegyen fel, mert imádok a nyakában utazni és közben a fejét paskolgatni, mert rájöttem, hogy ő nem nagyon tud nemet mondani nekem. Anyu nyakán is nagyon szeretek utazni meg a karjaiban is, de sajnos ő mostanában nagyon nem meggyőzhető ezirányban, mert már nehéz vagyok és nem bír el, meg hát nevelgetni is próbál engem és abban igaza van, hogy amikor kettesben voltunk otthon és neki kellett cipelnie a táskát is, meg a motort is akkor elég nehéz lett volna még engem is a karjaiba vennie. Sajnos elég nehezen, de be kellett lássam, hogy már elég nagy vagyok ahhoz, hogy a saját lábamon tegyem meg az utat hazáig. És hát igen, aki ennyi mindenre ilyen könnyedén fel tud mászni mint én, és ennyit bír szaladni, ha úgy van kedve, sőt már a nagy WC-be is tud pisilni, az elég nagy ahhoz, hogy a saját lábán menjen mindenhova.
Kreativitás:
Bármilyen kirakóst (egyszerű, történet elmesélős stb) ki tudok rakni, lényeg, hogy fából legyen. Szeretem a formabedobós és helyére illesztgetős játékokat is, és mostanában kezdem felfedezni magamnak azt amikor kis gömböcskéket, golyókat kell ide oda tologatni össze - vissza és le – föl. Ez állítólag az írás- és rajzkészséget is fejleszti, nem tudom, de tök jó ahogy innen oda át tudom tologatni őket.
Kb 1 – 1,5 éves korom óta legózok, először alig bírtam őket összeilleszteni de nagyon izgatott a dolog, aztán annyit gyakoroltam, hogy már hatalmas tornyokat, egész városokat, meg mindeféle extrém építményeket hoztam össze (pl a kedvencem, amikor egy kisebb torony tetején áll a fa és azon ül egy zsiráf vagy elefánt és azon ül egy bácsi). Később jöttek az egyéb konstrukciós, egymásba illeszthetős játékok, meg persze a fából készült építkezős játékok (már 6-8 kockát is egymásra tudok tenni anélkül hogy leborulna) és a fagyöngyfűzés, azzal is el tudtam piszmogni elég sokáig. Rengeteg állatot ismerek fel képről és tudom a nevüket is (kb 80-100), de van egy csomó, amit élőben is láttam, így teljes biztonsággal meg tudok különböztetni egy cápát meg egy delfint, egy szarkát meg egy varjút vagy galambot, verebet, tudom mi a különbség a hal meg a ráááája között, simogattam birkát, lovat, csacsit, kecskét stb.
Mostanában a könyvolvasás, a gyurmázás (nagyon szuper kígyókat tudok gyártani ipari méretekben, meg hattyúkat és kosokat egy -egy forma segítségével) és a rajzolgatás (hatalmas szenvedéllyel tudok köröket és kacskaringókat gyártani)köt le igazán, meg a vonatozás.
Imádom a zenét, legyen az jazz (Katie Melua), népdal (kedvencem: Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő), megzenésített vers (Gryllus összes), pörgős ritmusú latin zene, alternatív (Bonanza Banzai), vagy rock (Edda). Elkezdtem dudolászgatni is, főleg mióta anya talált egy honlapot, ahonnan mindenféle népdalnak letölthető a szövege és a dallama egy zongorán leütögetve nagyon tiszta, egyszerűen mindenféle éneklés nélkül, így tudjuk hallgatni csak a ritmusát, illetve anya néha ráénekeli a szöveget is. A Gryllus dalok közül a Tigris címűt tudom énekelgetni és szoktam is elég gyakran, meg az Elvitte a rókát, és az új kedvencem Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők c. (Bodzavirág, bodzavirág....) megzenésített verse.
Kezdem felismerni a színeket, legalábbis anyuék ezzel álltatják magukat, nekem egy ideig minden fekete volt, mostanában meg minden kék, sajnálom ezt tudtam csak megjegyezni és elég sokszor el is találom, mert szerencsére elég sokminden fekete vagy kék. Néha eltaláltam már a pirosat, zöldet, narancsot, lilát és a sárgát.
De pl. azt tudom, hogy ha piros a lámpa akkor meg kell állni és az autók mehetnek mi nem, ha pedig zöld a “bácsi” akkor átmehetünk a zebrán, és az autók állnak addig. De ez könnyű, mert ha zöld, akkor általában sípol is. Itt Angliában az egy külön mulatság, hogy minden lámpánál van egy gomb és azt meg kell nyomni és persze mindig én nyomhatom meg. Ja és olyan ügyes vagyok, hogy mindig megállok a járda szélén még akkor is ha nagyon futottam előtte és anyu kicsit lemaradt, mert tudom, hogy meg kell állni és meg kell várni anyut vagy aput, hogy odaérjenek, megfogják a kezem, körbenézzünk és utána mehetünk csak át az úton. Nem tudom minek ez a nagy faxni, de mióta anya vagy kétszer majdnem szívinfarktust kapott tőlem, mert nem álltam meg a motorral, és nagyon nagyon kiabált, aztán meg szomorú volt és elmondta nem tudom hányszor hogy nagyon szépen kér, hogy ne csináljak ilyet többet, mert nem akar elveszíteni engem. Hát én sem akarom elveszíteni őt, úgyhogy azóta inkább megállok, mert ilyenkor annyira, de annyira büszke rám és mosolyog meg minden.
Személyiség:
Van saját akaratom és véleményem a világról. Már így születtem, és szerencsére ezt anyuék tudták is. Kicsi korom óta nagyon önálló vagyok, és ezt anyuék mindig tiszteletben is tartották, úgyhogy ennek köszönhetően az önbizalmammal nincs gond, meg a kezdeményezőkészségemmel sem, mert mindig kipróbálhattam mindent, amit csak akartam. Tudok egyedül inni rendes pohárból és üvegből is (csőrös poharam nem is volt), segítek az öltözésnél, a pelenkacserélőre egyedül mászok fel, előtte felkapcsolom a villanyt, utána meg lekapcsolom, reggelente miután megittam a joghurtomat, kérés nélkül kidobom a kukába, és igazából azt szeretem a legjobban megenni, amit a kezembe tudok venni (“kezembe kezembe” pl banán, müzliszelet, kifli stb.) vagy saját magam szedtem le pl. szedret a bokorról.
Nagy változás, hogy mostanában elkezdett érdekelni a nagy WC-be való pisilés is, és gyakorlatilag július óta minden este fürdés alatt jelzem hogy “pisi lesz” és apa átültet a nagy WC-re és oda pisilek, akár többször is egy fürdés alatt. Szeretek fogat mosni is, igaz csak azóta igazán, mióta kiderült, hogy utána lehet vizet köpködni a kádba, hát az nagyon tetszik, ezért még azt is hajlandó voltam megengedni, hogy rendes fogkrémet tegyenek a fogkefére, és már egyre ügyesebben dörzsölgetem vele a fogaimat, meg húzogatom ide oda, ahogy anyuéktól látom. Nagyon szeretek kanállal vagy villával enni és mostanában már olyan ügyesen eszek, hogy az ennivaló nagyrésze, a számban landol és nem a földön mint régebben. Szeretek anyának segíteni a sütisütésben, majdnem olyan mint a gyurmázás, keverhetek – kavarhatok, aztán mikor kész van sokkal jobban esik enni belőle.
Rugalmas vagyok és gyorsan, könnyedén alkalmazkodok a változó körülményekhez, amik mostanában változnak is rendesen, és anyuék nem győznek csodálkozni, hogy én milyen hamar és zökkenőmentesen álltam át és találtam magam fel az angliai szituációban, de nem tudom miért csodálkoznak, hiszen egyrészt ők is elég rugalmasak és mobilisak, már anya pocakjában is mentünk mindenfelé állandóan (kirándultunk sokat és nagyon szerettem, mert olyankor nagyokat ringatóztam) és társaságban voltunk sokat.... meg hát nekem ott jó igazán most, ahol ők vannak és ahol ők jól érzik magukat, mert akkor én is jól érzem magamat. Ugyanakkor tény, hogy jobban szeretem, ha hagynak időt arra, hogy felkészülhessek a változásra, ha van lehetőségem választani pl. a legjobb hisztimegelőző módszerük anyuéknak az, hogy bevezették az "utolsó" fogalmát. Mindenből van egy utolsó (meséből, kavicsdobálásból, gyurmázásból, csúszdázásból stb.), és erről szólnak időben, hogy legyen időm felkészülni és belenyugodni abba, hogy mindjárt vége.
Hisztizni is szoktam…nanáááá hogy, sőt sokkal intenzívebben mint régen, viszont hamarabb abba is hagyom, mert sokkal hamarabb el tudom magyarázni anyuéknak, hogy valójában mit is akarok és min húztam fel magam, meg én is hamarabb megértem, hogy végülis anyuék mit is akarnak. És az a fura, hogy sokszor kiderül, hogy ugyanazt akarjuk, vagy fel tudnak kínálni egy olyan alternatívát, ami sokkal izgalmasabb, mint amit én erdetileg akartam. Persze van amikor nem sikerül közös nevezőre jutni, ilyenkor sírok torkomszakadtából, hátha megsajnálnak, de vannak dolgok, amiben nem engednek, így kénytelen vagyok előbb utóbb belátni, hogy van néhány szabály, amit be kell tartanom (hálistennek nem sok van, de azt minden körülmény között be kell tartani). Anyuéknak mostanában az a módszere, hogy ha látják rajtam, hogy nagyon felhúztam magam, akkor hagyják, hogy pár percig tomboljak, kiadjam a dühöm nagyrészét, és csak utána mondják el megint, hogy azt amit szeretnék, miért NEM lehet most, de csak egyszer mondják, hogy nem, mert már rájöttek, hogy ha többször ismételgetik, csak annál dühösebb leszek. Úgyhogy inkább arra próbálnak rávenni, hogy fogalmazzam meg, hogy mit is akarok pontosan, mert ettől általában csökkeni szokott a dühöm, utána ezt visszaismétlik, hogy lássam, hogy megértették, de sajnos van amikor rögtön közlik is, hogy bár értik, hogy mit szeretnék, ezért meg ezért ezt most nem lehet, helyette ezt meg ezt lehet csinálni, és én dönthetek, hogy melyket választom a felkínált lehetőségek közül és az esetek 85%-ban szoktam is választani közüle és közlöm velük, hogy “rendben van”, hogy lássák kompromisszumkész vagyok. Szóval lehet velem tárgyalni, ha nem vagyok nagyon fáradt.
Meg vannak nehéz helyzetek, amiket együtt kell megoldjunk anyuval és olyankor egy egy kisebb sírás után, amikor anyu leguggol hozzám és megkér szépen, hogy segítsek neki ezt a szitut túlélni, akkor utána nagyon ügyesen, okosan és együttműködően csinálok mindent amit kell. Pl. amikor apa nem tudott értünk jönni kocsival, így haza kellett mennünk busszal a nagy játéktombolás után hullafáradtan. De annak ellenére, hogy már rég aludnom kellett volna (15 órára értünk haza és én általában fél egykor már alszok) nem sírtam, amíg anyu megkereste nagy nehezen, hogy melyik busz visz minket haza, mert jó messze voltunk, bent a városban, amikor megtaláltuk végig szépen ültem és ettem a buszon (imádok buszozni) és utána még gyalogoltam is hazáig a saját lábamon. Aztán pedig lefeküdtem és elaludtam minden probléma nélkül. Anyu nagyon büszke volt rám :)
Nyitott vagyok és barátságos mindenkivel, az idegenekkel is (Angliában kicsit csökkent a barátkozós kedvem, mert itt senki nem érti, hogy mit mondok és én se hogy ők mit, de azért itt is vannak szimpatikus emberek, és ha látok ilyet, akár az utcán is képes vagyok dumálgatni nekik, mert mindig abban reménykedek, hogy hátha megértik) sokat és szívesen mosolygok sőt huncut vagyok, imádok játékot kezdeményezni, kedvencem a bújócskázás és kergetőzés anyuékkal – van amikor kígyósat játszunk, nálam van egy bot vagy öv az a kígyó és anyának szaladnia kell előle, vagy mondom anyának, hogy mot ő a “cica” én meg a “kisegér”, apa meg a “kutyus” és kergetjük egymást, de volt már olyan is hogy a kisegér kergette a cicát. A végén meg odabújok anyához és közlöm vele, “szeretlek cica”. Vagy elnevezem őket mindenféle állatnak pl “apateknős”, “anyateknős” és én a “piciteknős” és együtt úszunk a tengerben, ha pedig elfáradok akkor felmászok valamelyikük hátára, de voltunk már denevércsalád meg madárcsalád ilyenkor együtt repülünk fent a felhők között, vagy pacicsalád olyankor meg együtt vágtatunk és nyihaházunk, vagy kacsacsalád olyankor meg együtt hápogunk. Szóval benne vannak minden hülyéskedésben. De azt is szeretem, amikor én meg anya elbújunk valahova a lakásban, apa meg megkeres minket, imádok picit megijedni, és utána nagyot kacagni együtt anyával és apával. Anyuék szerint jó a humorérzékem, de az már egész kiskoromban is megmutatkozott, hogy van nekem olyan.
Nagyon szeretek odabújni anyához és apához, átölelni a nyakukat vagy a fejemet a vállukra hajtani és azt mondani nekik "szeretlek", puszit is gyakran adok nekik, amikor eszembe jut mindig oda szaladok és átölelem a lábukat és akkor ők lehajolnak és szorosan átölelnek engem én meg nyomok egy nagy puszit anyának a szájára vagy az arcára, apának meg az orrára, mert ő csak ott nem szúr :) Tele vagyok érzelemmel, sokszor annyira, hogy csak úgy hullámzik az arcom ... felismerem és nagyon át tudom érezni mások érzelmeit pl ha sír egy kisbaba vagy egy mesehős akkor nekem is elkezd lefele kunkorodni a számszéle. Felismerem ha valaki vidám, szomorú vagy mérges Rengeteg arcom van, ezért könnyű rólam jó képet csinálni, mert gyakorlatilag minden képen másképp nézek ki.
Könnyen felhúzom magam pl. ha nem sikerül valami, de aztán hamar meg is nyugszom és megpróbálom újra és újra amíg sikerül és akkor nagyon büszke tudok lenni magamra ("sikerült", "nagyon ügyes vagyok"). Ha megütöm magam vagy leesek nagyon keservesen tudok sírni, de hamar megvigasztalódok, ha anya megölel és ad rá "gyógyító puszit". Magabiztos vagyok, de óvatos, nem megyek bele mindenbe ész nélkül, pl. imádok felmászni bármire, de csak olyan dologra mászok, amiről aztán le is tudok jönni egyedül.
Elég nagy ellenségem volt viszont, a hajvágás és a hajmosás. Mindkét eseményt teljes erőből végigordítottam, miközben anyuéknak a dobhártyájuk és a szívük szakadt meg. Ennek folyományaként elég ritkán tették ki magukat és engem is ennek a traumának. De aztán hála a Bartos Erika féle mesekönyvnek amiben van egy mese arról hogy Peti elmegy az apukájával egy igazi fodrászhoz és hagyja hogy ott ollóval levágják a haját, mert amit Peti tud vagy szeret csinálni azt én is, ezért szeretem annyira a joghurtot is, elméletben a szilvás gombócot (bár anya hiába csinált nem kóstoltam meg végül), azóta eszek diót, kezdenek érdekelni egyre jobban a markolók, vonatok, dömperek és a foci - szóval részben ennek részben pedig apa türelmének és furfangos kitartásának köszönhetően, ma már nem üvöltöm végig úgy, mint a legelső alkalommal, amikor Vera néni vágta le nekem, majdnem az összes hajamat a saját kádjukban hajvágógéppel, én meg úgy sírtam, hogy félúton majdnem abbahagyták. Csak úgy bírtam ki, hogy anya végig bent volt velem a kádban, ölelt és mosta le az arcomról a hajat, de aztán amikor vége lett és megláttam milyen jó lett az új frizum nagyon tetszett.
Csak félévente kell orvoshoz mennünk, akkor is csak azért mert kötelező, mert amúgy gyakorlatilag a két veseműtéten kívül nem volt semmi bajom (és úgy néz ki, hogy lassan a vesemedence tágulatot is kinövöm végleg), még megfázva is csak egyszer voltam komolyabban (márciusban), akkor elment a hangom is és hánytam is párszor annyira köhögtem, de végül az is lement kb 3-4 nap alatt ás azóta semmi.
Kedvenceim:
Az év folyamán volt olyan időszak, amikor mindennap néztem mesefilmet (Vuk, Kisvakond) és nagyon szerettem, de anya nagyon haragudott saját magára, amiért rászoktatott, ezért ahogy lehetősége volt rá, rögtön le is szoktatott róla. Amióta Angliában vagyunk egyáltalán nem nézünk TV-t (ők sem) és a számítógépen való animációk nézegetése is minimalizálódott (pedig azt is nagyon imádtam www. egyszervolt.hu az összes dalt és animációt ismertem). Helyette viszont, lett valami sokkal jobb, rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb, ha csak a fülemmel hallgatom a zenét és a verseket, meséket. Mostanában nem telik el úgy nap, hogy ne hallgatnánk együtt valami jó kis zenét vagy megzenésített verset és persze anyáék továbbra is mindennap olvasnak nekem mesét a délutáni és esti alvás előtt is, meg napközben is, ha szeretném.
· Mazsola és Tádé Für Anikó előadásában,
· Gryllus Vilmos minden lemeze (Csigahéjról a Tavaszi felhők (Nemes Nagy Ágnes) már próbálod dudolászgatni is, Hajó (Kiss Anna), Levelibéka (Majtényi Erik), a Régből Pottyant mesékből a Pöttyös labda, A titkos vendég és a Csigacsalád, Dalok I.-ről a Vigye el a róka, Süt a nap süt a pék, Hegedül a kisegér, a Dalok II.-ről a Borz, Hangyák, A teknősbéka, Kárókatona, a Maszkabálról pedig a Tigris),
· Rudolf Péternek van egy nagyon jó kis megzenésített versekkel teli Cdje, Mesés versek és dalok címmel, arról a Török és a tehenek, Iciripiciri, Bőrönd Ödön, Este jó, este jó, Szil szál szalmaszál,
· Kaláka Bőrönd Ödön c albumáról az Emberek, hej emberek, Pingvintánc, Pinty és ponty.
· Vuk
· Kisvakond minden mennyiségben (könyv, mesefilm)
· Barak László: Bevásárlás
· Rónay György: Ürge mese
· Fecske Csaba: A nagymamánál
· Zelk Zoltán: A kis kertész
· Móra Ferenc: Aranyalma aranyágon
Összefoglalás
Nagyon izgalmas volt ez az év, rengeteg minden történt onnan, hogy megtanultam járni a saját két lábamon a Marcalvárosi játszótéren, egészen odáig , hogy elrepültem repülővel Angliába. Utaztam kisvonaton, nagyvonaton, biciklin, repülőn, láttam a saját szememmel, a tengert, mókust, cicát, halacskákat, ráját, cápát, krokodilt, fókát, vidrát, szarvast, zsiráfot, sőt simogattam is birkát, nyuszit, pacit, csacsit, tyúkot. Megtanultam beszélni és gyakorolgatom is nap mint nap. Megtanultam egy csomó mondókát kívülről, sőt el is tudom mutogatni őket. Találkoztam a Mikulással.
Szeretek dudolászni, táncolni, motorozni, rohangálni, tengerből vizet hordani vödörrel, minél kisebb helyekre (dobozokba, hirdetőtábla közé, villanyoszlopok mögé) bebújni, mászni bármire bárhol, homokozni, buborékokat fújni és elkapni, festegetni, ugrálni, csúszdázni, törölgetni, sepregetni, virágot szedni anyának, galambot, varjúbácsit kergetni, odabújni anyához és apához, lépcsőt mászni, gyurmázni, mindenféle guruló dolgot tolni - húzni, mosolyogni, nagyokat nevetni, WC-t lehúzni, vizet köpködni, gurgulázni, pocsolyázni, kavicsokat bedobálni vízbe, labdát kergetni, bújocskázni és kergetőzni, vonatozni, vonatozni, vonatozni, rajzolni, zenét és mesejátékokat hallgatni, és megtanulni és olvasni, olvasni, olvasni ....
Megjegyzés küldése