Kókai Dávid blogja

Augusztusban történt valami jó is azért ... Petivel medencepartit tartottunk ... az milyen szuper találmány, a medence !! főleg, hogy náluk ez egybe volt kötve némi kreatívkodással is, ujjfestékkel lehetett mindenfélét alkotni a terasz falára....nekem meg pont ez a két kedvencem: a pancsolás és a kreatívkodás :))

Arról nem beszélve, hogy volt még buborékfújás is, meg vízipisztollyal lövöldözés, sőt még székre is lehetett mászni...

Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.

-Váci Mihály


Augusztusban valami nagyon szomorú dolog történt.... nem tudom igazán, hogy micsoda, csak abból gondolom, hogy anya nagyon sokat sírt, pedig addig nem nagyon láttam ilyet tőle. Először nem is értettem, hogy mit csinál, hogy csinálja, hogy víz csöpög a szeméből folyamatosan, de mondta, hogy ő most sír, mert nagyon szomorú.... és aztán nagyon gyorsan összepakoltunk, kirohantunk az állomásra és felültünk egy vonatra, aztán még egyre és még egyre és elmentünk egészen Szentesig és meg se álltunk egy kórházig. Ott várt minket a papa és állítólag a Mama is, de őt nem láttam. A papának nagyon örültem, imádom őt és az is nagyon jó volt, hogy ott a kórházban volt egy hatalmas park, tele kacsákkal, akik a patakban úszkáltak meg sok sok cicával, akik meg ott kóboroltak össze vissza. Szóval volt mit csinálni: kacsát etetni, cicát kergetni, makkot szedni ... közben hol a papa, hol anya volt velem, aztán megjelent a nagyi is, meg a dédimama, de a Mamát még mindig nem láttam. Nem értettem mit csinálunk ott, és hogy miért sír mindenki állandóan... aztán egyszercsak megérkezett Zoli nagybátyó is, mindannyian kocsiba ültünk és hazajöttünk, vissza Győrbe... sajnáltam, hogy nem vonattal mentünk, mert imádok vonatozni, de így is jó volt, nagybátyó mindig kitalált valami érdekeset...Másnap megérkezett apa is Angliából.... anyából még mindig áradt a szomorúság és a papából is, de már nem sírtak annyit...aztán kimentünk Ravazdra és mindenki azt várta, hogy majd kétségbeesetten keresem a Mamát, pedig én akkor már rég tudtam, hogy mi történt...mindenki legnagyobb megdöbbenésére egyáltalán nem kerestem, alvás után pedig teljesen természetesen besétáltam a Mama szobájába, elkértem anyától a fényképét, egy picit csöndben nézegettem aztán megfordultam és kimentem a szobából.... nem keresem, mert tudom hol van .... a mosolya, az ölelése, az ahogyan hóembert építettünk együtt, vagy ahogy bújocskáztunk a fenyőfák között mindig bennem fog élni... NAGYON SZERETLEK MAMA ÉS HIÁNYZOL ...